A távhőszolgáltatás
A távhőszolgáltatás az épületek hőellátásának korszerű módja, amit az egész világon elterjedten használnak. A központi fűtéstől abban különbözik, hogy a tüzelőanyag elégetése nem az épületekben, hanem attól távolabb, olykor nagy távolságban történik. Ez jelenti egyben egyik legnagyobb előnyét: nem szennyezi a közvetlen lakókörnyezetet égéstermékekkel.
Pécsett az energiahordozó (biomassza) elégetése az erőműben történik, nemcsak fűtési céllal, hanem ugyanazzal a hőenergiával áramot is termelnek.
Ez a kettős célú energiatermelés kiegészíti egymást: összességében lényegesen kevesebb energiahordozót kell így elégetni, kisebb a környezeti terhelés, kevesebb a föld légkörét szennyező szén-dioxid-kibocsátás, javul a hőtermelés gazdaságossága. A távfűtések létjogosultságának ez a kapcsolt hő- és villamosenergia-termelés az alapja. Leegyszerűsítve úgy is lehet fogalmazni, hogy a távhőellátás részben a villamosenergia-termelés során keletkező hulladékhőt hasznosítja.
A hőhordozó közeg felmelegítése nagyrészt a turbinákban már munkát végzett gőz segítségével történik. Az így nyert forróvizet a hőfelhasználási helyre kell juttatni, hőtartalmát hasznosítani kell, és végül a lehűlt vizet az erőműbe vissza kell juttatni újabb felmelegítésre. A hőhordozó közegnek ez a szüntelen körforgása egy zárt csővezetékrendszerben történik, keringtetését az erőműben elhelyezett szivattyúk végzik.
Azt a vezetékszakaszt, ami a forróvizet szállítja, előremenő vezetéknek, amelyikben a lehűlt víz halad, visszatérő vezetéknek nevezik. A hőtermelést és a hőhordozó víz keringtetését az erőmű végzi, az összes többi feladatot a PÉTÁV látja el. A forróvizet szállító vezetékek részben földfelszín alatt, részben a felszín fölött vannak elhelyezve. Ezek teljes nyomvonalhossza Pécsen több mint 130 km. A felhasználási hely közelébe érkező forróvíz hőközpontokba kerül, ahol az úgynevezett primer hőenergiát a fogyasztók által közvetlenül felhasználható szekunder hőenergiává alakítják át, mivel a nagy nyomással és magas hőmérséklettel érkező primer hőhordozó az épületek fűtőberendezéseibe biztonságtechnikai okok miatt közvetlenül nem vezethető be. Az átalakítás hőcserélő készülékekben történik.
A rendszerben található hőközpontok száma közel 700. Ugyanilyen módon történik a használati melegvíz előállítása is. A hőközpontba érkező hidegvizet a forróvíz hőcserélőn keresztül a szükséges 40-45 °C hőmérsékletre melegítik és az épületben elhelyezett vezetékhálózaton keresztül kerül a víz a lakások csapolóiba. A hőcserélőkön kívül a hőközpontokban kerülnek elhelyezésre többek között a keringtető szivattyúk, a tárolók, a nyomástartás eszközei, a biztonságtechnikai- és szabályozó berendezések.
A fűtési szabályozók a külső időjárás függvényében a fűtőberendezések által mindenkor igényelt hőmérsékletű fűtővíz előállításáról automatikusan gondoskodnak. A használati melegvíz előállításának szabályozása is önműködő, ezért a hőközpontok állandó kezelőszemélyzet nélkül, automatikusan üzemelnek. A hőközpontok a fogyasztók vagy a szolgáltató tulajdonában vannak. Ezek lehetnek különálló épületben elhelyezett, több épülettömböt ellátó, úgynevezett tömbhőközpontok és lehetnek olyanok, amelyek az épület alagsorában vagy földszintjén vannak elhelyezve és egy épületet látnak el. Tömbhőközpontos ellátás esetén minden ellátott épületben található még egy hőfogadó.
A hőfogadók az épületek olyan létesítményei, amelyek a szekunder hőenergia fogadását, mérését és elosztását teszik lehetővé.
A hőfogadó helyiségben vannak elhelyezve minden esetben az épületek hőmennyiségmérői és a szekunder vízelosztást végző berendezések. A hőfogadók legnagyobb jelentősége abban áll, hogy a mindegyikükben elhelyezett hőmennyiségmérő segítségével lehetőség van az épületek önálló, hőmennyiségmérés szerinti elszámolására. A hőfogadó helyiségek általában jóval kisebb méretűek, mint a hőközpontok, ezért az épületek alagsorában, zárható helyiségekben vannak elhelyezve. Abban az esetben, ha a hőközpont az ellátott épület alatt van elhelyezve, nincs külön hőfogadó.
