Energia és környezetpolitika az Európai Unióban

A távfűtés a XX. század második felében kapott Európa-szerte mind nagyobb szerepet az emberek mindennapjaiban. Ma pedig már egyet jelent a környezet fokozott védelmével, a kényelemmel és a tisztasággal.

Pécs nagyváros, nagyvárosi gondokkal. Nálunk is vannak olyan hatások, amelyek a környezetet, az élővilágot és bennünket, az itt élő embereket hátrányosan érintik. Sajnos a sűrűn lakott városok a legerősebben szennyeződött élőhelyek, ezért különösen indokolt kiemelt figyelmet fordítani lakóhelyünk levegőminőségére. A távhőellátás minél szélesebb körű alkalmazása egy adott lehetőség, hogy környezetünk levegőjének tisztaságát megóvjuk.

Amíg hazánkban – a lakossági földgáz rossz árképzése miatt – a távhőszolgáltatás versenyhátrányban van a gázfűtéssel szemben, az Európai Unió tagországaiban a távfűtés az egyik legnépszerűbb fűtési mód, amelynek, fejlesztésére tervszerű, dinamikus elképzelések vannak. Közvetlen közelünkben Gráz és Bécs mutat példaértékű megoldásokat. Ezekben a városokban a bővülő, széles körben igénybe vett távhő kapacitások javítják a teljes rendszer költségszintjét, megszüntetik a helyi kibocsátásokat, a szennyezéseket és veszélyt jelentő megoldásokat és teszik értékesebbé a városi környezetet. Bécs városának vezetői a közelmúltban pécsi delegáció részére be is mutatták a követendő példákat.

Az alábbiakban arról olvashatnak, hogy Hollandiában, Németországban, Franciaországban és Dániában hogyan működik a távhőszolgáltatás, milyen energiapolitikai eszközökkel kívánják bővíteni a szolgáltatást. (Forrás: Népszava, 2004. április 23.)

Holland példa

Bár Hollandia közismerten a földgáz országa – az energiafogyasztók közel száz százaléka rá van kötve a gázhálózatra - , mégis van távfűtés, sőt a távhőszolgáltatás dinamikus fejlesztését tervezik. Jelenleg a holland lakásállomány mintegy négy százalékában, 315 ezer lakásban van távfűtés, s ezt a számot a kormányzat 2010-ig 666 ezerre kívánja növelni. Mindennek hátterében az áll, hogy az energiapolitika kidolgozói a távfűtést energia- és költségtakarékos fűtési módnak tartják, amely ráadásul jelentősen csökkenti a széndioxid kibocsátás mértékét. A kormány a távfűtés elterjedésének elősegítésére az energiaár szabályozásánál a helyettesíthetőség elvére teszi a hangsúlyt. Ez azt jelenti, hogy az egyes fogyasztói típusok számára úgy állapítják meg a távhő és a gáz árát is, hogy azok azonos mértékűek legyenek a helyettesítő tüzelőanyag- kisfogyasztóknál a tüzelőolaj – árával. Így a lakástulajdonosoknak a költségek szempontjából mindegy, hogy gázzal vagy távhővel fűtenek. Emellett – kormánydöntés értelmében – az államilag szervezett tíz éves lakásépítési programban az épülő lakások hatvan százalékában távfűtést alakítanak ki, s évről-évre szigorítják az épületek energiahatékonysági követelményeit.

A települési önkormányzatokat bátorítják a kapcsolt energiatermelésen alapuló távfűtés fejlesztésére. Hollandiában a legkorszerűbb távfűtési technológia kialakítására törekednek – így többek között a lakások saját egyedi hőközpontot kapnak, a rendszerek rendkívül alacsony, 70 C-os előremenő hőmérséklettel üzemelnek, a hőellátást döntően kapcsolt energiatermeléssel biztosítják. A gazdaságos kihasználás érdekében szorgalmazzák a melegvizes háztartási gépek terjedését, valamint keresik azokat a fogyasztókat, akik nyáron légkondicionálást használnak.

Mannheim

Míg az egykori NSZK területén 1990-ben a távfűtött lakások aránya mintegy 8 százalék volt, Mannheimben ez a szám már akkor elérte a 40 százalékot, s azóta is folyamatosan nő. Annak, hogy a német város ekkora jelentőséget tulajdonít a távfűtésnek, főként környezetvédelmi okai vannak, Mannheim ugyanis erősen iparosított környezetben fekszik. Ez a hátrányos adottság azonban több szempontból is kedvezően hatott a távfűtés fejlődésére. A lakosságban tudatosult a levegőtisztaság-védelem jelentősége, az ipari környezet lehetővé tette a távhőforrások gazdaságos és környezetbarát üzemeltetését, a távhőt két kogenerációs erőmű állítja elő. Mannheimben különös gondot fordítanak a távhővezetékek szigetelésére és annak karbantartására, a távhőrendszerben pedig a legkorszerűbb műszaki megoldásokat alkalmazzák. Az 1990-es évek közepén, végén kidolgozott energiastratégiában az úgynevezett kétvezetékes koncepció az irányadó. Ez azt jelenti, hogy a város bizonyos területein vagy gáz és villamosenergia, vagy távhő és villamosenergia áll rendelkezésre. Mivel ennek értelmében a távhővel ellátott területen lakóknak nincs választási lehetőségük, a város igen nagy figyelmet fordít a távhő elfogadtatására. Ennek érdekében minden fogyasztó mérés szerinti elszámolásban vételezi a távhőt, az energiatermelésért felelős két cég lakásonként felszerelhető kompakt hőközpontot fejlesztett ki, amelyben mind a fűtésre, mint a hideg-melegvíz ellátársa központi szabályozót és központi hőmennyiségmérőt is beépítettek. Az elosztásért felelős cég tanácsadó szolgálatot működtet, amely a gazdaságossági és költségszámításokból a hőellátás megtervezésén át az energia-megtakarítási lehetőségekig az érdeklődők rendelkezésére áll. A távhőhálózatot diszpécserszolgálat figyeli, így az esetleges meghibásodásokat egy órán belül el tudják hárítani.

Párizs

Franciaországban a városi energiaellátást piaci alapokon szervezik, statisztikák szerint a különböző ellátási módok versenyében jól szerepel a távfűtés, a meglévő rendszerek folyamatosan bővülnek, s új rendszerek épülnek ki. A legnagyobb s egyben a legrégibb – 1927 óta működő – távhőrendszer Párizsban van. A francia főváros esetében rendkívül figyelemre méltó a távfűtés forrásösszetétele: az elosztott hő közel 50 százaléka szemétégetőkből származik, további 31,8 százalék pedig széntüzelésből. Mivel a szemét éghető tartalmának döntő része növény vagy állati eredetű, így a párizsi távhőellátás fele nagyrész széndioxid-semleges kibocsátásnak minősíthető. A távhőszolgáltató cég – nagyrész a francia államtól kapott források felhasználásával – aktívan részt vesz a távfűtött épületek energetikai felújításában. A cég folyamatosan bővíti rendszerét, tíz évvel ezelőtt például 60 megawattnyi új fogyasztót kapcsoltak be, s az elkövetkező évtizedekben átlagosan 20 megawattos bővüléssel számolnak, ami évente 70 új fogyasztó bekötésének felel meg. A kilencvenes évek végén stratégiai együttműködés alakult ki a gázipar és a távfűtési ipar között: az új távhőforrásokat elsősorban gáz alapon építik ki, miközben a legkorszerűbb kapcsolt energiatermelő technikákat alkalmazzák.

Dánia

A dán kormánynak az 1970-es és 90-es évek közötti energiapolitikája a bruttó energiafelhasználás csökkentésére irányult, főként a fellépő emisszió – különösen a széndioxid kibocsátás – mértékének visszafogása érdekében. Ennek a politikának célja a távhőszektoron belül az energiahatékonyság javítása volt, amit a fogyasztók számának növelésével, a kapcsolt energiatermelés erősítésével és a tényleges fűtési hőigények csökkentésével próbáltak elérni. Mindezek hatására az említett két évtizedben a távhőszolgáltatás részesedése 42 százalékkal nőtt, miközben a fűtési hőfogyasztás 10-15 százalékkal csökkent, a távfűtött területe pedig 30 százalékkal emelkedtek. Ebben az időszakban mintegy kétmilliárd amerikai dollárt fektetett a dán kormány a távhőszolgáltatás fejlesztésébe és több mint ötmilliárd dollárral támogatták a kutatásokat, fejlesztéseket. A hőellátási szektor energiakoncepcióját az 1979-es hőellátási törvény fektette le, ami az önkormányzatok számára kötelezően előírja a hőellátási terv készítését, jogot biztosít a helyhatóságnak arra, hogy a meglévő épületeket kötelezze a közös hőellátó rendszerekre való csatlakoztatására; valamint egyes földrajzi területeken bizonyos fűtési módok betiltására. Dániában nagy hangsúlyt fektetnek a környezet és levegőtisztaság-védelem valamint az energiatakarékosság fontosságára, ezért a városok távhőrendszerében az energiát nem fosszilis tüzelőanyagokból, hanem meglévő, újratermelődő forrásokból nyerik. Az éves távhőigény 13 százalékát a tisztított szennyvíz hőtartalmából biztosítják, a hőszivattyúk évente több mint 2,1 PJ energiát szolgáltatnak. A szemétégetésből ennél több 3,6 PJ energiát nyernek évente, az ipari eljárásokból pedig mintegy 4,7 PJ-nyi hőt juttatnak a rendszerbe.