Laptopot nyert ügyfelünk az e-számla regisztrációval


Az elektronikus számla egyszerűbbé teszi mindannyiunk életét. Könnyebb a kézbesítése, a tárolása, a későbbi visszakeresése, mindezen előnyök mellett a környezetet is kíméli.

Laptopot nyert ügyfelünk az e-számla regisztrációval képe

(A képen: Rézsó Margit számlázási osztályvezető, Németh Imréné, Vida János ügyvezető igazgató, Kurucz Péter ügyfélszolgálati osztályvezető)

Társaságunk 2013 novemberében nyereményjátékkal népszerűsítette ügyfelei körében e-számla szolgáltatását. Azok között az ügyfelek között, akik november 1-je és november 30-a között regisztráltak e-számlára és elfogadták játékszabályzatunkat kisorsoltunk egy ASUS Notebook-ot.

A nyertest december 6-án sorsoltuk ki, Németh Imréné Enyezd utcai lakos december 10-én vette át nyereményét társaságunktól.
Gizella nyugdíjas, aktív korában a pezsgőgyárban volt adminisztrátor, könyvelő, két felnőtt gyermeke, három unokája van. 1974 óta lakik az Enyezd utcai társasházban, a távhőszolgáltatással mindig elégedett volt. Télen, mikor nincsenek kerti munkák, napi 3-4 órát internetezik, az összes szolgáltatónál igénybe veszi az e-számlát, a vízszámla kivételével, mert azt egyben fizeti a társasház. A Pécsi Újságban olvasott a PÉTÁV Kft. nyereményjátékáról. Már meg is kapta az első e-számláját, amin mindent rendben talált, a fizetési módok közül a csoportos beszedési megbízást választotta. Gratulálunk a nyereményhez és ahhoz, hogy ezt a korszerű szolgáltatást használja!