Ugrás a tartalomra

keresés

Keresési hely
dátum:
Naptár ikon - időpont kezdete
-
Naptár ikon - időpont vége

Fejlődik a város, fejlődik a távfűtés


A város történetében az első utcákat sok száz évvel ezelőtt építették. Az azóta eltelt idő alatt - a történelem alakulásának megfelelően – hol virágzóbb, hol borúsabb időszakok váltották egymást, de a 21. század elejét mindenképpen egy épülő, fejlődő korszaknak fogják jellemezni utódaink.

Elszámolás a fűtési időszakot követően


Azok az ügyfeleink, akik a közüzemi szerződés és fizetési megállapodás értelmében, a távfűtés mérés szerinti díját a fűtési időszakot követően számolják el a közeljövőben (júliusban és augusztusban) fogják megkapni az elszámolást.

Állami támogatással végzett fejlesztések - KIOP


A pécsi távhőszolgáltató-rendszer energiahatékonyságának növelése érdekében 2004-ben Pétáv Kft. az Európa Terv keretein belül meghirdetett Környezetvédelem és Infrastruktúra Operatív Program (KIOP) pályázatán vett részt. A beadott pályázatot a Gazdasági minisztérium elfogadta és a 300 milliós beruházáshoz 120 milliós támogatást hagyott jóvá. A pályázati források segítségével 148 hőközpont korszerűsítése történik meg 2006 augusztus 30-ig, melynek hatásaként jelentős villamosenergia-megtakarítás érhető el.

2006-08-07


Augusztus 6-án, vasárnap 5.20 órakor a távvezetéken meghibásodás történt, ezért a használati melegvíz szolgáltatásban ellátási zavarok keletkeztek.